Ma kotyvasztottam...phu..Gondoltam, megreformálom a töltött paprikát. Kihagyok belőle mindent ami nem paleo. Tehát vettem passzírozott paradicsomot, felöntöttem némi kis vízzel, bazsalikomot, xilitet és steviát tettem bele, majd feltettem a tűzre. Darált marhahúshoz adtam fokhagymát, sót, borsot és egy kis darált mandulát. Na ezt nem kellett volna. Amikor főtt, az illata csodálatos volt, hmmm nyami. Ma jól beebédelek, gondoltam. Aztán kóstolás. A hús olyan lett, mint a gumi és valami avas zsírra emlékeztető mellékízt kapott. Na hát a mai ebédem nem sikerült :((. Régebben is csináltam így kb, csak nem mandulát tettem bele, hanem zabpelyhet. De mivel már azt sem nagyon eszem, mert egy hero vagyok és nincs semmi kompromisszum :)))) ezért nem tettem bele. Pedig elvileg lehetne egy kicsit használni. Hát így jártam. De ami még jobban bosszant, a legkisebb ugrifüles is így járt, mert ez az ő ebédje is lett volna. Így kénytelen voltam rögtönözni, és mivel nem nagyon volt itthon alapanyag, hirtelen krumplit főztem, bele tonhal, vaj, és pároltam neki zöldséget, ami sárgarépa, brokkoli, karfiol comboból állt. Mielőtt valaki is pálcát törne felettem a krumpli miatt, itt szeretném leszögezni, hogy megvannak a magam elvei is. Mégpedig az, hogy nem lehet az ember elvakult és nem kényszerítheti rá a gondolkodásmódját-bármennyire is meg van győződve a helyességéről- senkire. Ez a családomra is igaz. Igyekszem nekik paleo elvek szerint főzni, amennyire csak tudok. De mivel ők nem álltak át önszántukból, ezért ez nagyon nehéz dolog. Azt kell főznöm amit szeretnek, megesznek. A gyerekekre kiváltképp a "megesznek" érvényes. Ez egy nagy kihívás számomra, de úgy érzem sok sok időre van szükség, hogy megszeressék ezeket az ételeket, hogy megtanuljam főzni ezeket az ételeket, és megértsék a helyes táplálkozás fontosságát. Nem fogok nekik megtiltani semmit, hanem inkább szeretném megszerettetni velük az igazán jó ételeket. De ez sok idő. Nekem ez az elvem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hakapaleo.blog.hu/api/trackback/id/tr642882270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlexandraL 2011.05.09. 10:58:47

Örülök hogy elinditottad ezt az oldalt!Sajna nekem nincs sok fantáziám a paleo kajákhoz. Most már a gyerek is csak felvágottat akar enni kenyér nélkül reggelire. Öh... Várom további soraidat! =)

hakapeszi76 2011.05.09. 11:02:25

:) köszi. De azért megsúgom, van paleo szakácskönyvem is, szóval nincs olyan nehéz dolgom.
süti beállítások módosítása